Wanhua-Borsodchem Zrt.

Wanhua Chemical Group vállalati kultúrája révén az innovációra és kiváló üzemvitelre helyezi a hangsúlyt, így a világ leggyorsabban fejlődő poliuretán nyersanyag és kapcsolódó termékek gyártója és piaci értékesítője, mely jelentős hatást gyakorol a világ PU piacára. 2011-ben megvásárolta az európai székhelyű BorsodChemet, mely akvizíció által mindkét vállalat regionális szintű szereplőből globális szereplővé lépett elő és ennek következtében létrejött a világ harmadik legnagyobb izocianát gyártója.

A Wanhua a világ elsőszámú MDI gyártója szellemi tulajdonjogokkal rendelkező vezető globális technológiájával valamint a legnagyobb és legintegráltabb izocianát gyártó komplexumával.

A BorsodChem Európa vezető MDI, TDI és PVC por, alap vegyi anyagok és speciális vegyi anyagok gyártója. A vállalat Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban és Magyarországon rendelkezik termelő létesítményekkel, melyek egyenletes növekedést mutatnak Európában. Magabiztosan megvetette a lábát, ahonnan vállalati tevékenységét tovább bővítheti. A BorsodChem hosszú távú fejlődését a Wanhua Chemical Group biztosítja jelentős beruházási programjaival, a piaci növekedéssel összhangban álló gyártókapacitások bővítésével valamint a PVC és izocianát gyártás integrációjából is további előnyre tesz szert.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Ma Ying (Maya): +36309128942

Hong Kai (Ken):  +36303733975

Bank of China

A Bank of China Kína legidősebb bankja. 1912 februári alakulása óta jegybanki, nemzetközi valutaváltói és nemzetközi kereskedelmi szakbanki szerepeket játszott egymást követően. Ma a Bank of China már egy teljesen állami tulajdonú kereskedelmi bankká fejlődte ki magát, amelynek a nemzetközi és diverzifikált jellege a legmagasabb szinten van a kínai bankok közül. Kontinentális Kínában, Hong Kongban, Makaóban, Tajvanban és 37 más országban nyújt különböző szolgáltatásokat az ügyfeleinek, beleértve kereskedelmi banki, befektetési banki, biztosítási, alapkezelési és repülőgép lízingelési szolgáltatásokat. A Bank of China az egyetlen a felemelkedő gazdaságok pénzügyi intézményei közül, amely 5 egymást követő évben választották ki globális rendszerszintű jelentőséggel bíró banknak.

A Bank of China 1997-ben alapította meg a képviselői irodáját Magyarországon, 2003-ban alakult a Bank of China (Hungaria) Zrt., ez az első kínai tulajdonú pénzügyi intézmény Közép-Kelet-Európában, amely gazdasági operációs funkcióval is rendelkezik.  2014-ben alakult a Bank of China Limited Magyarországi Fióktelepe, amely az első unión kívüli országból érkező külföldi tulajdonú banki fióktelep Magyarországon. A Bank of China Magyarországon leányvállalati és fióktelepi duál-intézményes formában üzemel jelenleg, a Bank of China Magyarország a KKE régiós központjaként gazdálkodik a környező országokban és az egykori jugoszláv területen. A kínai állam „egy övezet, egy út” politikája előmozdításával, a „társadalmi felelősség vállalása, a kiválóság létrehozása” eszme mellett kiállva, A Bank of China Magyarország földrajzi erősségeit kihasználva integrálja magát a helyi piacra, és a kínai tulajdonú vállalatok külföldi kezdeményezéseiben nyújt támogatást, nagy erővel dolgozik az RMB nemzetközi promóciójában, és a környező országokban fejleszt intézményeket és üzletet annak érdekében, hogy mind ezekkel egyre nagyobb mértékben hozzájáruljon a KKE Régió gazdasági fejlődésének.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Luyang Chen: 0036-14299252, 0036-17994516   E-mail: banking@bocbp.t-online.hu

Wu Hao: 0036-14299237   E-mail: victoria.wu@bankofchina.hu

China Railway Group Limited

A China Railway Group Limited (Kínai Vasúti Társaság Részvénytársaság) a világ legnagyobb építési projekt kivitelezői egyike, tevékenységeink közé tartozik helyszínelés, tervezés, építés, ingatlanfejlesztés, ipari termelés, K+F tanácsadás, projektmenedzsment, vagyongazdálkodás, pénzügyi befektetés, bányafejlesztés és külkereskedelem. A cégünk több, mint 10 éven keresztül van a világ 500 legnagyobb cégeinek a listájában, 2015-ös árbevétele 109 milliárd USD, új szerződések összértéke 147 milliárd USD, a 2015 évi Fortune 500 listában 57. helyet kapott, a kínai központi céges rangsorában pedig 7. helyen van.

A CREC több mint 100 éves történettel rendelkezik, 2007-ben a céget a Shanghai Értéktőzsdén és a Hong Kong Értéktőzsdén jegyezték.

Az elmúlt évszázadban, a CREC több mint száz vasútvonalnak a fejlesztésében vett részt, összesen 90 ezer kilométer a hosszúságuk, több, mint 90%-át villamos vontatási technológiával és több, mint 50%-át gyorsvasúti technológiával épült. A cégünk által épített autópályák hossza az országos autópálya összhosszának 10%-a, Kína városi metró és vasutak ötharmadát a cégünk építette, általunk épített hidak összhossza 13 ezer kilométer, alagutak összhossza pedig közel 10 ezer kilométer. Ezen kívül, CREC a városi közművek, kikötők, repülőterek, víz- és villamos művek, valamint magas épületek építkezésében kiemelkedő eredményeket hozott.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Liu Boyang

Mobil: +36 702406357

e-mail: zgztricardo@gmail.com

Huawei Technologies Hungary Kft

A Huawei Technologies a világ egyik vezető globális információs és kommunikációs (IKT) megoldásszolgáltatója. A megbízható működésre, a folyamatos innovációra és a nyílt együttműködésre irányuló elkötelezettségünk mellett a távközlési és vállalati hálózatok, eszközök, felhőalapú technológia és szolgáltatások versenyképes infokommunikációs portfólióját biztosítjuk. Az IKT megoldásainkat, termékeinket és szolgáltatásainkat több mint 170 országban és régióban használják, termékeink a világ népességének egyharmadát szolgálják. A Huawei 180.000 alkalmazottja elkötelezte magát amellett, hogy lehetővé teszi a jövőbeli információs társadalom megteremtését és egy jobban összekapcsolt világ megteremtését.

A távközlési szolgáltatókkal együtt a Huawei több mint, 1500 telekommunikációs hálózatot épített eddig. Vállalati ügyfeleinkkel közösen felhőalapú megoldásokat és agilis hálózatokat alkalmazunk a hatékony működés és az innováció érdekében olyan területeken, mint a biztonságos/ okos város, pénzügy, közlekedés és energia területe. Az intelligens eszközök és okostelefonok segítségével javítjuk az emberek digitális élményét a munkában, az életben és a szórakozásban. Mint felelős vállalati polgár, a Huawei jelentősen hozzájárul a digitális megosztottság, olló áthidalásához, és olyan helyeken épített hálózatokat, mint a Mount Everest és az Északi-sarkkör. Tisztában vagyunk a távközlés fontosságával a válsághelyzetekben. A nyugat-afrikai Ebola vírus által érintett területeket, a japán szökőár után bekövetkező nukleáris szennyeződést és a kínai Szecsuánt sújtó nagymértékű földrengést követően katasztrófahelyzetekben gyorsan tudtuk biztosítani a kommunikációs hálózatok helyreállítását és az alapvető távközlési berendezések megbízható működését. A fenntarthatóság további előmozdítása érdekében támogatjuk az IKT-tehetségek következő generációjának oktatását is a globális Seeds for the Future programmal, amellyel a világ 96 különböző országából és régiójából álló, egyetemi hallgatók számára biztosítunk lehetőséget a Huawei székhelyének megismerésére, IKT képzésükre.

Magyarországi leányvállalatunkat 2005-ben alapítottuk, hogy csúcsminőségű távközlési és IKT termékeket, szolgáltatásokat nyújthassunk az ország számára. Az Európai Ellátó Központunk is 2009-től Magyarországon működik, 2000 embert foglalkoztat és 50-nél több országba gyárt és szállit Huawei termékeket. 2013-ban – első ázsiai vállalatként – Magyarország stratégiai partnere lettünk, s a második legnagyobb kínai befektetők vagyunk. Cégünk magyarországi irányítása Budapestről történik, de Biatorbágyon, Komáromban és Pátyon üzemelnek az Európai Ellátó Központ egységei. A magyar lakosság több, mint 70 százaléka használja például a szélessávú internetezéshez távközlési eszközeinket és IKT megoldásainkat. Legnagyobb hazai ügyfeleink között tudhatjuk a Magyar Telekom csoportot, a Telenor Magyarországot, a Vodafone Magyarországot, de az állami, 112-es európai segélyhívó rendszer magyarországi feladatainak ellátása, a kommunikáció is Huawei berendezéseken zajlik.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Zheng Weifeng, Huawei Technologies Hungary, vezérigazgató,

Cui Dongfeng, Huawei Technologeis Hungary, vezérigazgató-helyettes,

mobil: +3630848 8118  E-mail: cuidongfeng@huawei.com

ZTE Hungary Kft

Az 1985-ben alapított ZTE Corporation elkötelezett, hogy testre szabott kommunikációs berendezéseket szállítson és kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtson ügyfeleinek világszerte. Tiszteli munkatársait és biztosítja számukra a fejlődés lehetőségét, azt, hogy együtt növekedjenek a vállalattal. Nyilvános részvénytársaságként optimális hozamot biztosít befektetőinek és értéket ad vissza a társadalomnak is.

A ZTE folyamatosan növekvő működési eredményről számol be, amely elérte a 71,56 mrd jüant 2,86 mrd jüan netto profit mellett 2016 harmadik negyedévében. Ugyanezen időszak alatt a cég a teljes bevételének 15%- át, azaz 9,89mrd jüant fordított kutatás-fejlesztésre, amely a legnagyobb ilyenfajta befektetés a cég történetében.

A vállalat a főbb stratégiai irányvonalakra összpontosít, így a távközlési szolgáltatói szegmens mélyreható fejlesztésére; értékteremtésre a vállalati- és kormányzati szegmensben; integrációra és innovációra a fogyasztói szegmensben, valamint üzletfejlesztésre a hangkommunikációs szektorban.

A ZTE 2005 óta van jelen Magyarországon. Eleinte képviseleti irodaként működött, míg 2010-ben elnyerte a Telenor magyarországi hálózatának rekonstrukciójára kiírt versenypályázatot. Ekkor létrejött a ZTE Hungary Kft., amely szinte valamennyi magyarországi távközlési szolgáltató partnere berendezések szállításában, telepítésében, üzembehelyezésében és üzemeltetésében.

Így a Telenor teljes hálózatrekonstrukciója mellett sokszázezer eszközt szállítottunk/szállítunk a Magyar Telekom hálózatához, s partnerünk a DIGI és az Invitel is. Természetesen igyekszünk partnerkapcsolatot kiépíteni a magánkézben lévő kábeltelevíziós cégekkel, mint pl. a TARR Kft. vagy a VIDANET. A fentiek mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a vállalati- és a kormányzati szegmens is.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Liu Xiaokang: 0036203688355  E-mail: liu.xiaokang1@zte.com.cn

Liang Fei: 0036204772790  E-mail: liang.fei@zte.com.cn

CECZ KOZEP-EUROPAI KFT.

A magyar-kínai kétoldalú gazdasági kapcsolatok sikeres továbbfejlesztése érdekében az elmúlt időszakban hosszas előkészítő munka folyt azért, hogy a kétoldalú találkozókon felmerült Kínai Közép Európai Árubemutató és Logisztikai Központ Magyarországon jöjjön létre.

A CECZ Zónát magyarországi központtal működtető CECZ Közép-Európai Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Övezet Kft. 2015.04.13.-án elsőként kapta meg a  Kínai Kereskedelmi Minisztériumtól (MOFCOM)  a Nemzeti szintű Tengerentúli Kínai Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Övezet címet, közel egy évtizedes előkészítő munka eredményeként.

Az ilyen típusú zóna első Európában, az előkészítési fázis beruházási értéke 101.2 millió USD volt.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Hellen WANG

Mobil: +3630-209-2098

E-mail: wangying@cecz.org

Oriental Herbs Kft.

Az Oriental Herbs Kft. (Dr. Chen Patika) 1993-ban alakult. A vállalat elsősorban gyógynövényalapú gyógyszer, gyógyhatású termékek, vitaminok, gyógyteák gyártásával és forgalmazásával foglalkozik.

Dr. Chen Zhen orvos, TCM professzor annak reményében alapította meg a Dr. Chen Patikát gyógyszerész feleségével, Dr. Wang Fannal, hogy a Keleten 5000 éve jól bevált módszerek a Magyar emberek egészségének megőrzésére is szolgálhatnak.

Az elmúlt több mint 20 év alatt Európa egyetlen GMP-vel (Good Manufacturing Practice) rendelkező TCM vállalatává nőtte ki magát, valamint meghatározó szereplője lett a piacnak. A készítmények megfelelnek az utóbbi évek legszigorúbb direktíváinak, magyar és nemzetközi szabványoknak, jogszabályi előírásoknak, így az ISO 9001, ISO 14001 és a NQA szabványrendszerének. A vállalat cask szigorúan ellenőrzött, kiváló minőségű alapanyagokat használ, amelyeket gyógynövényszakértők kutatnak fel a világ minden tájáról.  Tovább>>

Telefon: 003612611088

E-mail: info@drchenpatika.com, medic@drchenpatika.com, info@miragemedichotel.hu

Honlap: www.drchenpatika.com, www.tcmmedic.com, www.miragemedichotel.com

Wink Group

A WINK csoportot 1992-ben alapította Wei Xiang és Huang Chenfeng, melynek központja Budapesten található. A WINK márkájú cipők a 90- es évek végére igen nagy népszerűségre tettek szert. A Szerbiai és Boszniai leányvállatokon kívül, komoly külföldi WINK-es disztribúciós hálózat is létrejött egész Közép- és Kelet Európában. Válaszolva a piaci igényekre az elmúlt években a márka sikeresen belépett a nyugat-európai piacra is, így a WINK cipőket már Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Belgiumban és az Egyesült Királyságban is több helyen lehet megvásárolni. Éves szinten akár több mint 3 millió pár Wink márkájú cipőt értékesített a vállalat.

Az elmúlt 25 évben, a WINK csoport nem csak a cipőipar területén végzett jelentős fejlesztéseket, hanem sikereket könyvelhetett el a művészet, a filmgyártás, az IT fejlesztés, valamint ingatlanfejlesztés területen is.  Tovább>>

Telefon: +36 1 431 7759 • E-mail: info@winkstores.com

Goldenland

Cégünk, mint a GOLDENLAND férfi ruházat és SANTINO SARTO márkák képviselője, célja, hogy széles választékú ing és rendkívül nagy nyakkendő kollekciójával kiszolgálja az öltözékükre igényes urakat.

A magyar tervezésű férfi ruházati kollekció nagykereskedelmével foglalkozó cég 1993 óta van a kereskedelemben, hogy széles választékú ing és nyakkendő kollekciójával kiszolgálja az öltözékükre igényes urakat.

Az ingek és nyakkendők mellett kötöttáru, öltönyök, nadrágok , esküvői mellényke és egyéb férfiruházati kiegészítők (mint alsónadrágok, trikók, zoknik, mandzsettagombok és mandzsettatűk ) teljes kínálata teszi lehetővé, hogy az öltözködni szerető férfiak megtalálják a számukra legmegfelelőbb termékeket.  Tovább>>

Telefon: 00 36 (1) 236 0126

E-mail: goldenlandszallas@gmail.com • honlap: www.goldenlandfashion.hu

Morgan Star Group

Morgan Star Group – MSG központja Magyarországon, Budapesten van. A vállalatcsoport elkötelezetten egyesíti a kínai es európai kultúrát, határozott es innovatív. A kulturális eszmecserében, a hi-tech ipari fejlesztésekben, az egészségügy iparban valamint a sport es oktatási szektorban is rendelkezik több generációs sikeres marka építési tapasztalattal. A Közép-Kelet-európai régióban széles körben rendelkezik döntő befolyással.

Magyarország „Keleti nyitás” politikája a kínai „Egy övezet egy út” kezdeményezésében egy tökéletes stratégiai partnerre talált. A vállalatcsoport elkötelezett híve a kínai-magyar baráti kapcsolat további elmélyítésében valamit a családias légkör megteremtésében, aktívan támogatja a Kína es Közép-Kelet-Európa közti gazdasági együttműködéseket, a kulturális eszmecseréket és a hi-tech ipari interoperabilitás. A vállalatcsoport az „Egy út egy övezet” kezdeményezésnek es a „16+1” együttműködésnek az egyik tengerentúli koordinációs egysége, valamint a „South-South Cooperation” egyik tanács tagja.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Shengyong Wang: +36 304135678  E-mail: mark@morganstargroup.com

Junru Zhou: +86 18650375001  E-mail: tonyzhou@morganstargroup.com

Air China

Air China Limited légitársaságot (korábban Air China) 1988-ban alapították. Repülőgépeiken messziről kitűnik a légitársaság piros színű stilizált főnixmadarat ábrázoló logója, amely a szerencse és prosperitás jelképezése mellett a VIP betűit is magában rejti. A kínai kultúrában a főnixmadár a szerencse és boldogság hordozója, aki keletről indulva alázattal és kitartással  halad egyre előre, jószerencsét hozva a világ számára. A logó mellett található a vállalat kínai neve a kínai nyitás és reform politikáját vezető Deng Xiao Ping elnök kézírásában, valamint a név angol megfelelője. Mindezekkel a vállalat elhivatottságát kívánja kifejezni az utasoknak nyújtott magas szintű szolgáltatások, az ország légiközlekedésének fejlesztése és a biztonság felé.

Kína nemzeti zászlóvivő légitársaságaként, az Air China biztosítja a nemzeti vezetők  hivatalos utazását, továbbá a 2008-as pekingi Olimpia hivatalos légifuvarozójaként is a vállalat szolgált. A vállalat tagja tovább a világ egyik legnagyobb légitársasági szövetségének, a Star Alliance szövetségnek. Az Air China vezető szerepet tölt be országon belüli utasforgalom és áruszállítás terén is, továbbá szakembereik elkötelezettségével az ország légiközlekedésének fejlesztésében is jelentős szerepet vállal. A flotta gépeinek karbantartását, javítását és fejlesztését egy kiemelkedően professzionális technikusok és mérnökök alkotta csapat biztosítja.  Tovább>>

Telefon: 00 36 1 790 7178 • E-mail: CABUDOFFICE@AIRCHINA.COM • honlap: www.airchina.hu

Aolite Kft

Az Aolite Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság története 21 évvel ezelőtt kezdődött. A céget 1996-ban Hu Penfei alapította Budapesten, amely fő tevékenységi területe a cipők forgalmazása.

Pár év eltelte után olyan mértékű fejlődésen ment keresztül az Aolite Kft., hogy Magyarország kereskedelmi piacán ma már az egyik legkedveltebb márkák közé tartozik.

A cég a nemzetközileg bejegyzett “Aolite” márka kizárólagos tulajdonosa, a magyarországi és európai “aolite” márkájú cipők forgalmazója.

Férfi, női és gyermek utcai és sportcipőink a legújabb divatirányzatnak megfelelően készülnek bőr, műanyag és textil felsőrésszel. Fontos szempont volt számunkra mindig, hogy az általunk forgalmazott cipők a közép árkategóriába tartozzanak. Így sok ember számára elérhetővé tettük ezt a márkát.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Hu Pengfei: +36309311518 E-mail: aolite@123.com

Bailing Group

Tisztelettel köszöntök minden kedves vendéget és a nagykövetségi vezetőket! Újoncként, azt gondolom eleget kell tennem a nagykövetség kérésének és röviden be kell mutatkozzam. A nevem Wu Ya Long, Fujian-ből származom, több mint 20 éve élek Magyarországon, továbbá 2007.-ben Budapesten megalapítottam a Bailing Csoportot. Hosszú évek tapasztalata és kemény munkájának eredményeként, és a magyarországi emberek bizalmának és támogatásának köszönhetően a Bailing Csoport fokozatosan megerősödött, széleskörű termelési palettát alakított ki, az interneten és más platformokon megjelent! Jelenleg Magyarországon az egyik legerősebb átfogó szolgáltatási körrel rendelkező kínai cégcsoport. Csoportunk szolgáltatási köre kiterjed a közösségek, vállalkozások és egyének számára nyújtott különféle szolgáltatásokra.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Wu Yalong  Mobil: +36705835988  E-mail: swsbailing@gmail.com

BYD

A BYD Company Ltd. egy piacvezető multinacionális csúcstechnológiai vállalat, amelynek központja a kínai Sencsenben található. 1995-ös alapítása óta a társaság igen komoly szakértelmet halmozott fel az újratölthető-akkumulátorok gyártásában, mellyel a fenntartható fejlődés fáradhatatlan szószólójává vált. A világ több mint 50 országában és régiójában van jelen megújuló energiára épülő megoldásaival. A BYD 22 év fejlesztést követően megalkotta az úgynevezett Nulla Károsanyag-kibocsátású Energia Ökoszisztémáját, amelynek négy fő alapköve: a megfizethető napenergia-termelés, a megbízható energiatárolás, a legmodernebb elektromos közlekedés és a korszerű egysínű vasút. E „Négy Zöld Álom” teszi a BYD-t egy iparágvezető világcéggé az energia- és közlekedési ágazatokban. A BYD részvényeit a Hongkongi Értéktőzsdén és a Sencseni Értéktőzsdén jegyzik.  Tovább>>

Kapcsolattartó: Yongping Chen

Tel: +36 30 327 5038 (HU)   E-mail: yongping.chen@byd.com

CHC Navigation

A Shanghai HuaCe Navigation Technology Ltd., közismert nevén” CHC Navigation” az egyik leggyorsabban növekvő GNSS gyártó cég Kínából. A társaságunk több éve foglalkozik GPS/GNSS technológiákkal, és a köré épülő szakági termékek fejlesztésével. A közelmúltban pedig termékeink megbízható minőségével váltunk világhírűvé. Európában 2016 óta saját szervízzel és értékesítési központtal állunk viszonteladóink és végfelhasználóink rendelkezésére az Infopark „I” épületében található irodánkkal.

A CHC Navigation-t 2003-ban alapítottuk Sanghajban, egyértelmű stratégia alapján, amely megfizethető és megbízható GNSS RTK megoldásokat kínál. George Zhao, cégünk alapítója a kezdeti szakaszoktól kezdve úgy döntött, hogy integrált kutatási és fejlesztési központot épít fel annak érdekében, hogy megkezdjük saját GPS/GNSS alaptechnológiáink fejlesztését. Felismertük, hogy azon cél elérése, hogy felzárkózzunk a már ismert nemzetközi szereplőkhöz időbe fog telni és jelentős befektetéseket igényel.  Tovább>>

CHC International Team

Sales@chcnav.com +86-21 5426 0273

Jeff Shao: jeff_shao@chcnav.com +36 20 235 8248

Cosco Shipping Lines (Közép-Európa) Kft.

A COSCO Shipping Lines (Közép-Európa) Kft. A COSCO és a China Shipping fúziója eredményeként alakult. 2016 szeptemberében a SINO Danube Logistics társaság beolvasztotta magát a COSCO közép európai társaságába, ezzel a régió egyik legnagyobb szereplőjévé váltak. 2017 januárban a cég átnevezte magát COSCO Shipping Lines (Közép-Európa) Kft.-nek, és a cseh, az osztrák, a magyar és a szlovák piac igényeit szolgálja ki azóta. A szlovén piac is a tevékenységi régióinkba tartozik a Dragon Maritime nevű ügynökségen keresztül. A cégünk központi irodája jelenleg Prágában található és bécsi, illetve budapesti fiókteleppel is rendelkezünk.

Jelenleg a prágai központunkban 36 aktív alkalmazott dolgozik, ezen kívül, Ausztriában 17-en és Magyarországon pedig 8-an dolgoznak, így összesen 61 munkavállalót alkalmazunk. Az alkalmazottjaink jelenleg havi 10ezer import és export TEU-t dolgoznak fel. A cégünk különféle szolgáltatásokat kínál az ügyfeleink számára, beleértve a szállítási és a rakodási szolgáltatásokat. A szállítási kapacitásunk lefedi a kontinens északi és déli részét egyaránt. A fúzió megkezdése óta a Pireuszi Kikötőre fókuszálunk, amely egyre népszerűbb az ügyfeleink körében.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Luo Zhongming, Managing Director

Mobil: +420775376799 E-mail: luo.zhongming@coscon.cz

Hungary Branch office

Mr. Gabor Nagy Mobil: +36 70 610 6296 E-mail: Gabor.Nagy@coscon.hu

Kínai Fejlesztési Bank

A Kínai Fejlesztési Bank 1994-ben alakult a Kínai Államtanács alá tartozó „policy” jellegű pénzügyi intézményként. 2008 decemberében alakult át Kínai Fejlesztési Bank Társasággá. 2015 márciusában, a Kínai Államtanács hivatalosan közzétette a bankunk jellegét, amely onnantól kezdve fejlesztési pénzügyi intézmény.

A Kínai Fejlesztési Bank elsősorban közép- és hosszú távú hitelezéssel és befektetéssel foglalkozik, a nemzetgazdaság kiemelt fontosságú közép- és hosszú távú fejlesztési stratégiája érdekében nyújt szolgáltatást. 2016-os évet bezárólag, a bank mérlegfőösszege 14.000 milliárd RMB, azon belül devizahitel-állománya 370 milliárd USD, rossz hitelek aránya kitartóan 1% alatt volt, tovább emelkedik a fenntartható fejlődési képessége és a kockázat ellenálló képessége. A professzionális hitelminősítő intézmények, mint Moody’s, S&P stb. több éven keresztül Kína szuverén adósosztályzatával azonos szinten minősítették a Kínai Fejlesztési Bankot. A Kínai Fejlesztési Bank a világ legnagyobb fejlesztési pénzügyi intézmény, legnagyobb külföldi piaccal rendelkezik finanszírozási és befektetési együttműködésben, közép- és hosszú távú hitelezésben, valamint kötvénykibocsátásban a kínai bankok közül. 2015-ben, az amerikai Fortune 500 listában 87. helyet kapott.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Zhong Youfang: Mobile: 0086-18626297001 (China) 0036-304301455 (Hungary)

Email: zhongyoufang@cdb.cn

Wang Yujing: Mobile: 0086-13701230023 (China) 0036-302981159 (Hungary)

Email: wangyujing@cdb.cn

Kínai Nemzetközi Befektetésösztönzési Központ (Európa)

A Kínai Népköztársaság Kereskedelmi Minisztérium Befektetésösztönzési Hivatal Európai Képviselői Iroda a Kínai Kereskedelmi Minisztérium Befektetésösztönzési Hivatal (CIPA) első külföldön létesített szervezete, Magyarország fővárosában, Budapesten helyezkedik. Az európai képviselői iroda az országszintű befektetésösztönzési platformra támaszkodva folytat Kína és KKE országai közötti bilaterális befektetésösztönzési munkát. Az európai képviselői iroda alá tartozik a Kínai Nemzetközi Befektetésösztönzési Központ (Európa) (CIICPE), amelynek a jogelődje a 1992-ben alakult Kínai Kereskedelmi Központ (Budapest), ezt a szervezetet a kínai állam annak érdekében hozta létre, hogy a KKE-i országokkal folytassunk kereskedelmi együttműködést. A CIICPE a CIPA vezetése alá tartozik 2004 január óta, tehát CIPA teljes tulajdonában lévő állami vállalattá vált, együtt folytatja a tevékenységét az európai képviselői irodával, Így lett létrehozva a KKE-ban lévő kormány-vállalati egyesített befektetésösztönzési platform.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Xu Yaojun igazgató(e-mail:xuyaojun@fdi.gov.cn

Jiao Zheng igazgatói asszisztens(e-mail:jiaozheng@fdi.gov.cn

Telefon: 0036-1-212 1606  Fax: 0036-1-212 2417

A CRRC Urban Traffic Europe Co.Kft

A CRRC Urban Traffic Europe Co.Kft a kínai CRRC Urban Traffic Co.Kft európai piacra célzott leányvállalata, amely városi környezetbarát intelligens közlekedés egészére kínál megoldásokat Európában. A városok részére kínálunk többek között vasúti szállítási megoldásokat, trolibuszokat, autóbusz BRT-t, új energia buszokat, ingázó logisztikát, intelligens parkolókat, töltő állomásokat és egyéb tömegközlekedési, környezetbarát intelligens egyedi fejlesztéseket, beruházásokat és építőipari-, pénzügyi lízing illetve az operatív karbantartások szolgáltatását is stb.

A cég már szoros kapcsolatba lépett Magyarország, Ausztria, Németország, Dánia, Bulgária, Cseh Köztársaság és Izrael, illetve más országok Közlekedési Minisztériumával, a közlekedési szolgáltatókkal és egyéb kapcsolódó vállalkozásokkal.  Tovább >>

Kapcsolattartó:

Pei Jie: +36 20 261 6680 peijie@crrcsh.cc

Dahua Technology Hungary Kft.

A Dahua Technology termékeivel nemzetközi szinten tölt be vezető pozíciót a kamerás megfigyelés területén. Cégünknek volt a 2. legnagyobb piaci részesedése ebben az iparágban 2015-ben az IHS 2016-os jelentése szerint. 2016-ban a 4. helyet foglaltuk el az a&s Security 50 rangsorán, ami a globális biztonságtechnikai ágazat szereplőit állítja sorrendbe az éves eszköz értékesítés alapján.

Cégünk fő feladatának tekinti, hogy kiváló minőségű, csúcstechnológiás eszközöket biztosítson ügyfeleinek, hogy hosszú távon sikeresek lehessenek. 2010 óta eves árbevételünk 10%-át fordítjuk kutatás fejlesztésre. Jelenleg több mint 5000 K + F mérnökünk van, akik élvonalbeli technológiák kidolgozásán fáradoznak a kamera lencsék, képalkotók, videókódolás és adatátvitel, beágyazott processzorok, grafikai programozás, videó analitika, szoftver reliabilitás és hálózati biztonság területén. Együttműködő partnereink kivétel nélkül piacvezető pozíciót töltenek be kategóriájukban ügyfeleink színvonalas kiszolgálása érdekében. Számos Dahua termék nyerte már el az ágazatba működő szakmai szövetségek és szervezetek elismerését.  Tovább >>

Kapcsolattartó: Diane

Mobil: +36702382441 E-mail: diane.mao@global.dahuatech.com mao_yuning@dahuatech.com

Himile Europe kft.

Cégünk a Himile Science and Technology leányvállalata, mely az autógumi vulkanizáló formák (moldok) legnagyobb gyártója világszerte. A Himile Europe célja, hogy rugalmas és gyors helyi támogatást nyújtson anyacégünk ügyfeleinek. Tevékenységünk mold és egyéb gépalkatrészek gyártása , és a Himile Európai ügyfeleinek helyi támogatása.

Anyacégünk a Himile, Gaomi város gazdasági kék övezetében található, a Shandong félszigeten, Kínában. Megalakulását követően a cég töretlenül fejlődik, az elmúlt 21 évben átlagosan évi 50%-os árbevétel növekedést ért el (CAGR), és mára már több mint 20 leányvállalattal rendelkezik, melyek közt 1 tőzsdén jegyzett vállalat (SHE:002595), 3 vállalat rendelkezik nemzeti szintű high-tech vállalkozás besorolással, 4 pedig tengeren túli vállalat.  Gyártó egységeink területe Kínában meghaladja a 13 négyzet kilométert, dolgozóink száma pedig a 12.000-et, eszköz állományunk pedig az 5.4 milliárd yuant.  Tovább >>

Kapcsolattartó

Managing Director: Bruce Wang Cellphone: +36-30-1976912 Email: bruce.wang@himile.eu

Sales Manager: Rex Sun Mobile: +36 30 955 8965 E-mail: rex.sun@himile.eu

Meetrix Kft

A Meetrix Kft. egy bejegyzett kínai vállalkozás Magyarországon, a cég megalapítására 1996-ban került sor, fő működési területe magában foglalja a textil, ruházat, cipő, elektronikai termékek, élelmiszerek, kultúrális termékek forgalmazását, illetve utazások szervezésével kapcsolatos projekteket.

20 év telt el a megalapítás óta. A cég a kezdetek óta törvényes keretek között működik, az adófizetés a jogszabályoknak megfelelően történik, a cég szilárd alapokon nyugodva hatékonyan fejlődik, proaktívan beolvadva a mainstream társadalomba.

Már régóta árusítunk Kínából érkező import árukat Magyarországon és a környező országokban. Termékeink minősége és hírneve kimagasló a helyi kínai cégek hasonló termékei között. Az “athletic” kereskedelmi márka egyedüli forgalmazójaként megalapozott hírnévre tettünk szert. A nemzetközi Disney márka felhatalmazott árusítóiként szintén folyamatos fejlődést tapasztalunk, az eladások egyrészt segítik a kínai exportált áruk mennyiségének növekedését és magasabb profithoz juthatunk, emellett jelentősen hozzájárulunk a magyarországi és szomszédos országok piaci növekedéséhez.  Tovább >>

Telefon: 061-4332420 Mobiltelefon: 0630 9772335, 0630 5658573 • Fax: 061-4332419 • E-mail: info@meetrix.me zhang@meetrix.me

ICON TECHNOLOGY Kft.

Az NVC 1998 végén alakult azzal a törekvéssel, hogy világszínvonalú márkává és iparági vezetővé váljon. Mi voltunk az első vállalat a világítástechnikai szektorban, aki márkakereskedő szaküzleteket nyitott, melyek a regionálisan működő értékesítési központokat támogatták, és ez a stratégia forradalmi fejlődést jelentett az iparág számára, és kulcsfontosságú tényező volt a sikereink elérésében. 2006 óta az NVC olyan nagy bankok befektetéseit vonzotta, mint a Softbank és a Goldman Sachs, amelyek a kínai világítástechnika feltőkésítéséhez vezetnek. 2010 májusától az NVC a hongkongi tőzsdén jegyzett vállalat.

Az NVC kezdettől fogva meghatározó és egyben befolyásoló szerepet töltött be a világítástechnikai szektorában, melynek legnagyobb lehetősége a nemzetközi vezető státusz elérése a menedzsment céljain és a hatékony csapatmunkán keresztül. Az NVC Kínában 5 gyárral, 2 K + F központtal rendelkezik, 3000 áruházat és 36 regionális értékesítési központot tart fenn. A harmadik termékfejlesztési központ az Egyesült Királyságban található, támogatva az Egyesült Királyságot, az európai és a nemzetközi piacokat a Közel-Keleten, Afrikában, Ausztráliában és Új-Zélandon.

Az NVC üzletei világszerte öt kontinensen, több mint 50 országban megtalálhatóak, a közép-kelet-európai régióban egy kínai-magyar, budapesti vegyesvállalat, az ICON TECHNOLOGY Kft. képviseli és értékesíti az NVC termékeit.  Tovább>>

Kapcsolattartó: Attila Bartal

Mobil: +3670-633-9395 E-mail: attila.bartal@nvc-ce.com

Polar Consulting Group Kft

A Polar Consultinggroup Kft. egy 2008-ban alapított 100% magyar tulajdonban levő vállalat, amely alapvetően ipari automatizálási és más területeken üzleti intelligencia rendszerekkel kapcsolatos informatikai feladatok elvégzéséhez biztosít szolgáltatásokat ügyfeleinek. A vállalat tevékenységi körébe tartozik továbbá a Huawei termékeinek forgalmazása Magyarországon, amely felöleli, mind az egyéni felhasználók számára készült telefonokat és táblagépeket, mind pedig a vállalati szféra számára készített szervereket és storage-okat, valamint a hálózati eszközöket (switcheket és routereket).

Tíz-tizenöt évvel ezelőtt csak a nagy bankok és egyéb nagyvállalatok engedhették meg maguknak, hogy adattárház rendszereket üzemeltessenek és korszerű elemző szoftverek alkalmazásával támogassák az üzleti elemzők munkáját. A mai vállalatok elvárása azonban igen sokat változott az akkori időkhöz képest, valamint az elemző környezetek kialakításához szükséges eszközök (mind a hardver, mind a szoftver) olyan árszintre kerültek, hogy már a KKV szektor szereplői is képesek azokat megfizetni. Ha ugyanakkor a vállalatok által feldolgozandó adatok mennyiségét tekintjük, elmondható, hogy az utóbbi tíz évben exponenciálisan növekedett a mennyiségük. Azok a vállalatok, akik már régebben is használtak elemző környezeteket (nagy államigazgatási szervezetek, bankok, egyéb nagyvállalatok), azt nyerték ezekkel a változásokkal, hogy rugalmasabb, könnyebben kezelhető ezzel párhuzamosan olcsóbban fejleszthető és olcsóbban üzemeltethető rendszereket vezethetnek be a régi nehézkesebb eszközök helyett, ezáltal növelhetik a költséghatékonyságukat.  Tovább >>

Kapcsolattartó: Mo Zhang (Managing Director)

Mob.: +36 30 692 5666

Wailian Overseas Consulting Group

Wailian Overseas Consulting Group Kína vezető bevándorlási társasága, amelynek fő profilja a bevándorlás, tengerentúli befektetések, valamint a nemzetközi oktatástervezés. A Wailian több mint 500 alkalmazottat foglalkoztat, továbbá több mint 20 leányvállalattal rendelkezik, Sanghajban, Pekingben, Guangzhouban, Shenzhenban, Qingdaoban, Suzhouban, Wuxiban, Hangzhouban, Chengduban, Chongqingban, Haierbinban, Shenyangban, New Yorkban, Los Angelesben, Szingapúrban, Hongkongban, Madridban, Budapesten…stb.

A Wailian saját project kutató csoportjai magas szintű szakértelemmel és kutatói képességgel rendelkeznek. Az Amerikai Egyesült Államokban a Wailian több mint 70 EB-5 programban vett részt, mint például a Time Warner Inc, a Philadelphia Navy Yard, a Hopkins Gateway Hotel…stb, melyek összértéke meghaladta a 10 milliárd amerikai dollárt és több százezer munkahelyet teremtett az amerikai gazdaságnak.

Európában a Wailian globális befektetési trendet irányít azáltal, hogy „egy megállós” szolgáltatásokat hozott létre, mint például az online ingatlanválasztás, az ingatlanbérlés, az alapkezelés, a viszonteladás…stb. Továbbá Linda He, a Wailian Overseas Consulting Group elnöke ellátogatott az Egyesült Királyságba, Franciaországba, Spanyolországba, Portugáliába, Magyarországra és más országokba, hogy személyes egyeztetéseket folytasson miniszterelnökökkel, külügyminiszterekkel és a Kereskedelmi Minisztérium tisztviselőivel a bevándorlási törvényekkel és programstratégiákkal kapcsolatban, hogy azok Kínában minél sikeresebbek legyenek. A Wailian által megrendezésre került “Spanyolország új bevándorlási törvényét bemutató találkozó”, “Országos Bemutató Körút a portugál Golden Residence Act-ről”, valamint más nemzetközi konferenciák és kiállítások a spanyol kereskedelmi miniszter és portugál külügyminiszter részvételével. Mindemellett a Wailian megkapta a „Nagymértékű hozzájárulásáért a Portugáliába irányuló befektetésekhez díjat”, „A Magyar Államkötvény Alap külön felhatalmazását” és egyéb elismeréseket.  Tovább>>

Kapcsolattartó: Lin Lydia

Tel.: 0036-70-256-5608 E-mail: wailian.eur@hotmail.com

BBCA Szolnok Biokémiai Zrt.

A közös vállalat a BBCA csoport (BBCA), az MFB Invest Zrt. (MFBI) és a Szolnoki Ipari Park Kft. által alapított társaság, melyben a BBCA csoport a legnagyobb részvényes. A társaság elsődleges feladata a mezőgazdasági termékek feldolgozása, megépítésre kerül egy 60.000 tonna / év kapacitású citromsavgyár Szolnokon, Magyarországon. A projekt közel 300 munkahellyel hozzájárul a helyi foglalkoztatáshoz, és várhatóan az év második felében megkezdődik a kivitelezés. A jövőben a vállalat kiterjeszti más mezőgazdasági termékek feldolgozására is projektjét, amely várhatóan kínai ipari együttműködési parkot hoz létre Magyarországon a jövőben.

A projekt technológiáját és a biokémiai berendezések minden elemét, a hazai biokémiai berendezéseket a BBCA csoport exportálja Magyarországra, az állam ösztönzi a nemzetközi kapacitás-együttműködés modelljét. A projektet bejelentetsre került a kereskedelmi minisztériumnak, amely beletartozik az “Egy út, egy övezet” projektbe, és a Magyar kormány, mint kiemelt együttműködési projektet támogatja azt.  Tovább>>

Kapcsolattartó: Gao Xiang

TEL:+36705609963,+8618505521989 E-mail:fygaoxiang@126.com

Web: http://www.bbcaszolnok.com

Wescast Hungary Autóipari Zrt.

A Wescast kínai Bohong Csoport tulajdonú, kanadai központtal működő vállalatcsoport, amely kipufogórendszer-megoldásokat kínál a globális autóipari piacon. A cégcsoport a világ legjelentősebb beszállítója a személyautókhoz és a kisteherautókhoz készített, öntött kipufogócsonkok területén.

A földrajzi terjeszkedés mellett céljuk a termék- és anyagválasztékunk bővítése is. A különféle vas-ötvözetek öntése és megmunkálása mellett Észak Amerikában, Ázsiában és Európában is elindították a rozsdamentes acél termékek gyártását és egyéb új anyagtípusok bevezetésén is dolgoznak.

Saját szegmensükben vezető szerepet töltenek be az innováció terén, élen járva a gyártási folyamatok fejlesztésében és a kipufogó-alkatrészek tervezésében, gyakran a vevőikkel együttműködésben. Versenyelőnyük kulcsa: a hatékonyság melletti elkötelezettség, a termék-központúság és munkatársaik elhivatottsága.

A Wescast Hungary Autóipari Zrt. az Oroszlányi Tudományos és Technológiai Ipari Parkban található, amely közel 1200 főt foglalkoztat Komárom-Esztergom megyében.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Zhang Xisi Project Manager

Tel. No: +36-34-562-172 Mobil: +36-70-902-4599

E-mail: xisi.zhang@wescast.com ; zhangxisi@bohonggroup.com.cn

CCIC Kelet-Európai Engedélyezési és Felügyeleti Csoport Kft.

A CCIC Kelet-Európai Engedélyezési és Felügyeleti Csoport Kft., 2013 szeptemberében alapult (továbbiakban CCIC Kelet-Európai Kft.) egy független harmadik fél által üzemeltetett tanúsítvány kibocsátó és felügyeleti szerv, amelyet kizárólagosan a Kínai Népköztársaság Engedélyezési és Felügyeleti Csoportja (China Certification & Inspection Group Co., Ltd.) alapított és annak leányvállalata (CCIC Csoport).

CCIC Kelet-Európai Kft. büszke arra, hogy teljeskörű, megbízható és nyomonkövethető vizsgálati, ellenőrzési, tesztelési, valamint számos kapcsolódó tanácsadási szolgáltatást nyújt magas szakmai színvonalon, melyet jól képzett és nagy szakértelemmel rendelkező technikai szakemberek támogatnak.  Tovább>>

Kapcsolattartó: Zhang Junxin

Tel: +36-30-185-0186 E-mail:info@ccic-easteurope.com

CELEB Kft

A CELEB Kft 2004 –ben lett alapítva Budapesten.

Cégünk több európai országba exportál Novelle márkanévvel fémjelzett termékeket, melyet le is védett. Mindeközben a Celeb Kft újabb lehetőségeket kutat fel és keres meg Európában hogy új termékeket tudjon exportálni Kínába. A Celeb Kft jelenleg több mint száz kínai céggel működik együtt.  Tovább>>

Telefon: 36-1-369-2231 • Fax: 36-1-792-2428 • E-mail: Cceleb.eu@gmail.com

CTE – Kínai Telekommunikáció Európai Társasága

A China Telecom Europe (CTE – Kínai Telekommunikáció Európai Társasága) a China Telecom Global Részvénytársaság (CTG – Kínai Telekommunikáció Globális Részvénytársasága) leányvállalata, az európai régiós üzletért felelős. A CTE elkötelezett a Kína és Európa közötti digitális selyemút megteremtése mellett. A cégünk csúcstechnikájú Eurázsiai Hálózattal rendelkezik, amely 6 különálló földalatti kábellel és 2 különálló tengeralatti kábellel rendelkezik Ázsiától Európáig, valamint az anyavállalatunk kiterjesztett nemzetközi infrastruktúráját is az előnyére hasznosítja. A cégünk világszínvonalú integrált kommunikációs megoldásokat és szolgáltatásokat nyújt annak érdekében, hogy azokat a folyamatosan bővülő nemzetközi kommunikációs szükségleteket kielégítse, amelyek a multinacionális vállalatokban, telekommunikációs szolgáltatókban, és külföldön élő kínai fogyasztókban keletkeznek. A CTE összetett portfóliója a hang, adat, TCP/IP megoldásokból állnak, kiváló ügyfélszolgálattal van támogatva, és ágazatvezetői színtű kitartást, sebességet és változatosságot produkál annak érdekében, hogy a legigényesebb fogyasztói elvárásnak is megfeleljen.  Tovább>>

Kapcsolattartó: Harry Tang
Mobil: +36-70-270-5098 E-mail: harry.tang@chinatelecomglobal.com
Honlap: www.cteurope.net

Fanski Kft.

Magyar FANSKI  KFT  2011-ben alakult.

A fő tevékenysége a cég: Elő , import és export nagykereskedelem (nadrágok ingek és egyéb ruházati) ; Második, ingatlanfejlesztés, raktározási és egyéb üzleti; harmadik, kiskereskedelm(cipő) ; Negyedik, a kombináció a “B & R” a kínai és a magyar vállalkozások számára, hogy hatékony technikai dokkoló és más információs szolgáltatások; Ötödik, bevezetése külföldi fejlett technológiát a kínai vállalatok, néhány közülük pályázott projektek, és a hatás figyelemreméltó, dicsérte az ipar és a kormányzat.

A  diverzifikált   fejlesztési stratégia, a cég üzleti fokozatosan bővült különböző területeken, van egy fejlődése jó lendületet és széles kilátások. Ezért a cég hajlandó együttműködés erősítése területén a magyar technológia, a környezetvédelem, az orvostudomány, a kultúra és az oktatás és a többiek, a kölcsönös előnyök és a win-win helyzet.  Tovább>>

Kapcsolattartó: Duan Yana

Mobil: 0036-30-9965638 E-mail: yanaduan@hotmail.com

GreenSolar Equipment Manufacturing Kft.

A GreenSolar Equipment Manufacturing Kft 2009-ben alakult meg a Beijing Sevenstar Science & Technology Co. Ltd leányvállalataként. Fő tevékenységei közé tartoznak: magas hatékonyságú fotovoltaikus cellák előállításához kapcsolódó berendezések gyártása és kereskedelme, elektronikus alkatrészek gyártására alkalmas berendezések gyártása, egyedi géptervezések és naperőmű befektetések.

A GreenSolar Kft. sokévnyi tapasztalattal rendelkezik a lézer alapú gépek, képfeldolgozás, automatizálás, kémiai rétegleválasztás, porlasztásos rétegnövesztő eljárások és vákuum rendszerek területén.  A PERC technológiához készült lézer strukturáló automatizált berendezés csúcstechnológiájú lézerrel lett felszerelve, melynek köszönhetően nagy áteresztő képességű és magas minőségű termékeket állít elő. A PV cellák vizuális inspekcióját végző berendezés képes felismerni a cellákon található hibákat, elszíneződéseket és rendkívül könnyen integrálható a teljesen automatizált termelő sorokhoz. Ügyfeleink többnyire Európából, Kínából és Délkelet-Ázsiából kerülnek ki.

A GreenSolar Kft. Romániában és Magyarországon fektetett be naperőművekbe. Jelenleg is keressük a további befektetési lehetőségeket.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Wang Chunhong Mobil: +36 30 774 0007 E-mail: chunhong.wang@greensolar.hu

Attila Kiglovics Mobil: +36 30 774 0004

Kína-KKE Intézet Nonprofit Kft.

A Kína-KKE Intézet alapítója a Kínai Társadalomtudományi Akadémia (CASS). A nonprofit kft. Budapesten, Magyarországon került bejegyzésre. A CASS alá tartozó Európai Tanulmányok Intézete felel a szervezőmunkáért és a működtetésért. A Kína-KKE Intézet kapcsolatot fog kiépíteni és meg fogja erősíteni a partnerséget a tudományos intézményekkel és agytrösztökkel Magyarországon és a közép- és kelet-európai országokban. Többek között célja a KKE-országok tudósainak és kutatónak bevonása a közös kutatómunkába, helyszíni vizsgálatokba, szeminárium- és előadássorozatokba, fiatal tanulók képzésébe, fordítómunkába és publikációba. A Kína-KKE Intézet létre fogja hozni a Nemzetközi Tudományos Együttműködési Bizottságot, társult és levelező kutatókat fog meghívni. Az intézet együttműködést folytat a KKE-országok tudományos intézményeivel és agytrösztjeivel, így például közös kutatásokat kezdeményez a 16+1 együttműködéssel összhangban. Wang Weiguang professzor, a CASS elnöke, egyben a 16+1 agytröszthálózat igazgatótanácsának elnöke a Kína-KKE Intézet tiszteletbeli elnöke. A CASS alá tartozó Európai Tanulmányok Intézetének vezérigazgatója, egyben a 16+1 agytröszthálózat főtitkára, Huang Ping a Kína-KKE Intézet elnöke. A CASS alá tartozó Európai Tanulmányok Intézetének vezérigazgató-helyettese, Luo Jinghui és a CASS Nemzetközi Együttműködési Főosztályának vezetője, Dr. Wang Lei a Kína-KKE Intézet két alelnöke. Az Európai Tanulmányok Kínai Szövetségének főtitkára és a CASS alá tartozó Európai Tanulmányok Intézete Európai Közgazdasági Osztályának igazgatója, Dr. Chen Xin a Kína-KKE Intézet ügyvezető alelnöke, egyben ügyvezető igazgatója.  Tovább >>

Kapcsolattartó:

Chen Xin   Mobil: +86 139 1008 1910 E-mail: chen-xin@cass.org.cn

Ma Junchi  Mobil: +86 185 0049 4940 E-mail: majc@cass.org.cn

Kaito-Hungary Kft

Cég információk:

1993-ban alakult professzionális világítás és elektrotechnikai cégként Budapesten.

Termékkínálat: 

Otthoni és kereskedelmi forgalmazás

LED-es termékek

Világítástechnika

Központi iroda:

CE Lighting Ltd. Shenzhenben

Márkanév: Landlite

A Landlite az egyik leghíresebb világítástechnikai márka Magyarországon, amely leginkább a barkácspiacon és a     szupermarketek kínálatában található meg.

Jelmondat: A Landlite többet nyújt, mint maga a fény

Ügyfelek: 450 szerződött ügyfél világszerte

Díjak: Reddot design díj győztes 2012-ben

IF Product Design díj győztes 2014-ben  Tovább>>

KapcsolattartóNie Bin

Telefon: +3623511460 • Fax: +3623511461 • E-mail: landlite@landlite.eu

Shanghai Construction Group General Company

Shanghai Construction Group General Company (SCG) fejlesztettek ki több mint 50 éve. Ő ért súlyos zúzta bejegyzések alatt a nemzeti építési periódus, különösen azokban az években 20-ig 90. A Lu Pu-híd, a világ leghosszabb egyetlen span íves acél híd; A világ első nagysebességű Meg-lev vonat kereskedelmi vonalon, az első nemzeti külső tengeri híd, a 468 méter magas Shanghai Oriental Pearl TV-torony, a 420,5 méter magas Jin Mao nagy toronydaruk est. még mindig maradt a világ építési csodája a glob építési korok.

Amióta 1996 Shanghai Construction Group General Company már folyamatosan rögzítik, és rangsorolva az egyik top 50 vállalkozók az amerikai ENR magazinok (a magazin középpontjában 225 világ óriás nemzetközi vállalkozók kell választani), és már belép az átfogó vállalkozó kell többek között az építési szerződések, ingatlanfejlesztő, a helyi infrastruktúra fejlesztési és egyéb kapcsolódó iparágak tevékenységét. 2005-ben, az éves forgalom elérte 36600000000 RMB.  Tovább>>

Kapcsolattartó: Jin Jianying

Mobil: 36309478172

E-mail: scg9700@gmail.com

Shanxi Xinmeng Társaság

A Shanxi Xinmeng Társaság (Shanxi Tartományi Új Álom Társaság) 2004 januárjában alakult, jogelődjét, a Shanxi Jinou Társaságot (Shanxi Tartományi Aranytál Társaság) 1992 januárjában alapították. Cégünk a Shanxi Tartomány Külkereskedelmi Bázisba tartozó cég, a Gazdasági és Kereskedelmi Igazgatóság által jóváhagyott határon túl regisztrált vállalat. A külkereskedelem újra strukturálása és céges felvásárlás miatt alakult át Shanxi Xinmeng névre. Főbb tevékenységi köre import és export, technológia import és export, projektfejlesztés, munkaerő export, kiállítás- és termékbemutató szervezés, kulturális kommunikáció stb. Az elmúlt 26 évben kiváló eredményeket ért el.  Tovább>>

Kapcsolattartó:

Hao Yuping Mobil: 00 36 30 9103964 E-mail: haoup@yahoo.com/yuping.hao@ekol.com
Chen Ying  Mobil: 0036 30 6557698 E-mail: wd5858@gmail.com/ying.chen@ekol.com

Arany Főnix Kft.

Az Arany Főnix Kft. (Jinfenghuang Kft.) egy határon átnyúló e-kereskedelmi publikus külföldi raktárüzemeltető kísérleti vállalat, amely a Zhejiang tartományi kormány pénzügyi igazgatósága és kereskedelmi igazgatósága jóváhagyásával jött létre. A vállalat a termelőknek és kereskedőknek nyújt logisztikai szolgáltatást, illetve a határon átnyúló e-kereskedőknek biztosít külföldi raktárokat, és logisztikai szolgáltatásokat. Szolgáltatásai közé tartozik: Importügyintézés, vámkezelés, raktározás, elosztás stb.  Tovább>>

Kapcsolattartó: Jiemin Zheng Tel.: 36309834358

HAND IN HAND REC. INGATLANHASZNOSÍTÓ KFT.

A HAND IN HAND REC. INGATLANHASZNOSÍTÓ KFT. Magyarországon bejegyzett társaság. Ingatlan befektetésekkel, ingatlan bérbeadással foglalkozik. A cég Budapesti telephelye több mint 18.000 m2, és több mint 9000 m2 épület található rajta.  Tovább >>

Kapcsolattartó:

Xi Yan Bin        Mobil: +36309336098

Guo Ting Hua  Mobil: +36309245188